copypasteMielőtt bárki azt mondaná, hogy “Na ez is milyen beképzelt lett”, gyorsan szeretném leszögezni, hogy ezt nem én mondom magamról! Mindössze annyi történt, hogy az interneten jártamban-keltemben megtaláltam egy másik, webfejlesztéssel (is) foglalkozó cég weboldalát, amelyet megtekintve, először elszörnyülködtem, azután felháborodtam, végül felderültem.

Hogy miért?

Hát azért mert ezen a weboldalon (a cég nem konkurensem, mivel teljesen más a célcsoportunk) az egyik menüpont alatt szinte szó szerint megtaláltam egy korábbi szolgáltatásom leírását. Persze, nem azzal a céllal tette fel a kedves webszerkesztő, hogy reklámozzon engem, hanem a – helyenként – szó szerinti átvételekkel a saját szolgáltatását kínálja. Talán érthető, hogy az első pillanatban néhány olyan szó hagyta el a számat, melyeket ebből a blogból szó nélkül kimoderálnék, de aztán rájöttem, hogy ez végül is egy óriási elismerés. Hiszen például ki akarná a legutolsó nevesincs szörpgyártó termékeit utánozni? Viszont kólát – vagy az utánzatát – a legkülönfélébb anyagokból igyekeznek előállítani a szomjazók! Aztán a noname tévékre is a nepperek legszívesebben egy négybetűs japán gyártó matricáját szeretik felcuppantani, hiszen tudják, ez a név valóban a csúcsminőségű tévék védjegye.

Egyszóval másolni csak a legjobb minőségű termékeket és szolgáltatásokat szokták. A fentiek szerint tehát már az én szolgáltatásom is ebbe a kategóriába tartozik. Úgyhogy a jövőben igyekszem megfelelni ennek a kitüntetésnek, és még jobb szolgáltatásokat nyújtani az én kedves webes vásárlóimnak. 🙂