Honnan szerezz képeket a weboldaladhoz?

Az emberek sokkal jobban szeretnek képeket és videókat nézegetni mint olvasni: ez már évtizedes igazság, semmi új nincs benne. Az interneten is egyre inkább azok az oldalak és szolgáltatások válnak népszerűvé, ahol színes, szagos, izgő-mozgó képekben érkezik a tartalom. Mi lenne pl. a Facebook-ból képek nélkül, hogy az Instagramot, Pinterestet és társaikat ne is említsem, és ekkor még egy szót sem szóltunk a videós tartalmommegosztókról, mint pl. a YouTube. Egyszóval a képek elengedhetetlen részei a weboldalaknak. De honnan szerezhetjük be őket?

Az első és legkézenfekvőbb megoldás természetesen az, ha saját magunk készítünk – vagy fotóssal készíttetünk – képeket a termékeinkről, a szolgáltatásaink eredményéről, esetleg a munkatársainkról, uram bocsá’ saját magunkról, és ezeket a képeket tesszük közzé. Sokan csinálják ezt, de sokszor ez elég körülményes: pl. ha valaki az építőiparban dolgozik és elkészül egy-egy munka, akkor nem feltétlenül van kéznél profi fotós, vagy egyáltalán bárki, aki a képeket elkészíthetné. Egy webáruház természetesen teljesen más tészta: itt az ösze teréket előre le lehet és le kell fotózni, aztán mehetnek a képek a webshopba. Előre le lehet fotózni pl. egy étterem esetében magát a helyet, esetleg az ételeket, és időről-időre fel lehet tenni rendezvényeken készült fotókat. De mi van akkor, ha nincsenek saját fotók, a cégvezető nem fordít(ott) erre elég gondot, vagy esetleg olyan a cég profilja (pl. könyvelőiroda, ügyvédi iroda, telekommunikációs cég, stb.) ahol egyszerűen nincs mit lefotózni?

Ilyenkor jönnek a “letöltök majd valamit az internetről” kezdetű ötletek, amelyek leginkább abban merülnek ki, hogy valaki, aki éppen ráér beüti a Google keresőjébe az adott cég tevékenyégi köréhez hasonló keresőszavakat (természetesen magyarul), aztán amit kihoz a képkereső, azt szépen lelopja és odaadja a webfejlesztőnek, hogy akkor tessék, ezeket kérem szépen feltenni az oldalamra. Eggyel rosszabb verzió, amikor maga a webfejlesztő jut ilyen módszerrel képekhez. Mondanom sem kell, hogy ez teljességel szabálytalan, hiszen a képeket az interneten is védik a szerzői jogok, tehát csak a kép készítőjének előzetes, írásbeli engedélyével lehet őket felhasználni. Ez még akkor is így van, ha olyan oldalról lopok képet, amely szintén máshonnan lopta az adott fotót. Természetesen lehet olyan képeket találni az interneten, amelyeket legálisan fel lehet használni weboldal készítésénél. De hol?

Az ún. Stockfotó-gyűjteményekben, melyek között vannak ingyenesek és fizetősek is. De mi is az a stockfotó? Olyan kép, amelyet profi fotós készített és hozzájárul ahhoz, hogy a fotóját kereskedelmi céllal felhasználja bárki – illetve fizetős oldalaknál: aki fizet érte. Rengeteg ilyen gyűjtemény létezik, és az ingyenesekben is nagyon jó minőségű és nagy felbontású képeket lehet találni. De miért fizessek, ha megkaphatom közel ugyanazt a minőséget ingyen is?

Alapvetően azért, mert bár a képek minősége “technikailag” azonos minkét fajta gyűjteményben, a képek témája a fizetős gyűjtményekben lényegesen használhatóbb, mint az ingyenesekben. Ez alatt azt értem, hogy ha keresel egy adott témában egy fotót, akkor a fizetős gyűjteményekben egészen biztos, hogy pontosan találsz olyat, amilyenre gondoltál, akár több változatban, az ingyenesekben pedig valószínűleg valamilyen kompromisszumot kell kötni. Ha pl. autószerelő műhelyt működtetsz és az “autószerelő” (vagy inkább a “car mechanic”) kulcsszóval keresel, akkor egy fizetős oldalon sokkal pontosabb találatot kapsz, míg az ingyenes gyűjteményben valószínűleg csak olyan képet találsz, amelynek csak érintőlegesen van köze a témához.

Nemrég hallottam egy érdekes sztorit, egy készülő weboldallal kapcsolatban. Az oldal készítője – a szokásoknak megfelelően -stockfotókat is használt az oldal elkészítésekor. Bár a megrendelőnek is voltak képei, amelyeket a galériához használtak fel, de szükség volt egy olyan képre, amely figyelemfelhívó, amely az első benyomást kellemesé teszi. A weboldal készítője így természetesen egy stockfotó-gyűjteményből választott egy képet és azt tette be az oldalra nyitóképnek. A kép tartalmában, hangulatába illeszkedett az oldal téájához, minőségileg sem lehetett belekötni, a megrendelőnek viszont nem nyerte el a tetszését a fotó, mondván, a képen egy “idegen” ember látható, akinek nincs köze a céghez. Az érvelés támadhatatlan, de azért gondoljunk bele: a kép célja a cég “reklámozása” lett volna. Vajon, amikor egy tévéreklámban a boldog család hitelt szeretne felvenni a banktól, akkor azok valódi ügyfelek, az ügyintéző valódi banki alkalmazott? Nyilván nem: ők színészek, akiknek az a feladatuk, hogy a reklám céljának és az előre megírt szövegnek megfelelően hitelfelvételre indítsák a reklám nézőit. Vagy amikor az édesanya nasival kínálja meg az udvaron játszó gyermekeit, akkor a jelenet az szereplők saját házában játszódik, a saját hűtőjét nyitja ki a szereplő és a saját gyermekeinek adja oda az édességet? Nem, ez csak egy reklám. Bármennyi példát fel lehetne hozni, az ételfotóktól kezdve – melyeket legtöbbször motorolajjal tesznek csillogóbbá, hogy a fotókom még étvágygerjesztőbbnek nézzenek ki-, a különféle kozmetikai cikkekig, melyeket legtöbbször olyan modellekkel hirdetnek, akiknek szemmel láthatólag az égvilágon semmi szükségük ránctalanító, fiatalító krémekre. A reklámok tehát az esetek nagy többségében “hazudnak”. Hajudjunk hát mi is az interneten?

Nem, természetesen nem lehet valótlanságot állítani. Nem lehet azt mondani, hogy “nézzétek, milyen jó szakember vagyok milyen helyre kis ebédlőasztalt készítettem”, amikor nincs közöm az asztalos szakmához. Nem fotózhatok le egy másik vendéglátóegységet a sajátom helyett, azt állítva, hogy az én éttermemet látjátok a fotókon. Nem lehet olyan termékfotókat kitenni, amelyeket máshonnan loptam le, olyan termékekkel, melyeket nem is gyártok/forgalmazok. Nem fotózhatom le a más kertjét és állíthatom be úgy, hogy az én általam csomagolt gyógynövény-termékek onnan származnak. De ha fagyit gyártok, akkor miért ne lehetne egy kedves hölgyet, vagy egy aranyos kisgyereket lefotózni, amint éppen fagyizik, még ha nem is az én termékemet, fogyasztja? Hiszen nem azt állítom, hogy az én fagyim van a képen látható tölcsérben, csak azt, hogy én is fagyit gyártok. Pusztán gusztust csinálok a fagyizáshoz. A saját termékemről aztán leírok mindent a weboldalamon, és ott fotókon, videókon bemutatom a saját portékámat.

Miért ne lehetne egy átlagos búzatáblát ábrázoló fotót felhasználnia egy péksüteményeket gyártó cégnek, amikor a termékei nagyon finomak? Nem azt állítom, hogy a képen látható búzatáblán termesztem a gabonát, amelyből aztán a kifli lesz, csak kívánatossá teszem a termékeim fogyasztását. Miért ne lehetne egy javítóműhelyről készült, hangulatos fotót kitenni egy autószerelő műhely oldalára, amikor nem azt állítom, hogy itt javítom meg a kocsidat, csak az egész hangulatát akarom megfogni és azt sugallni, hogy ha hozzám jössz, jó kezekben lesz az autód. A szolgáltatás leírásában aztán természetesen nem állítok semmiféle valótlanságot. Egy ügyvédi iroda, vagy egy könyvelő weboldalán miért ne használhatnék irodabelsőket, hivatali helyiségeket, mindenféle nyomtatványokat, irodai eszközöket ábrázoló képeket?

Összefoglalva a “reklámcélú” fotókat szerintem nyugodtan ki lehet keresni stockfotó-gyűjteményekből, hiszen csak a saját termékünk/szolgáltatásunk iránti “vágykeltésre” használjuk ezeket, de ha termékfotókat, referenciaképeket akarunk megjeleníteni, akkor azokat a fotókat bizony nekünk kell elkészíteni/elkészíttetni.

Képek forrása: https://www.freepik.com/