A történetnek több tanulsága van. Mindketten jobban jártunk, hogy még a személyes találkozás előtt tisztáztuk az ár nagyságrendjét, így nem a személyes találkozás alkalmával derült ki, hogy nem őrlünk egy malomban, így mindkettőnk megspórolt több órát, amely a megbeszélést a felkészülést és az oda-vissza utat fogllta volna magában. Mondhatjuk ezt egy első szűrőnek is, hiszen ha valaki nem tudja ezt az árszintet elfogadni, akkor nincs miért foglalkoznunk egymással, megint csak időt és energiát spórolunk. De mi van akkor, ha nem 150, hanem csak 50 ezret mondtam volna? Tegyük fel, hogy elfogadja, szerződést kötünk, én megcsinálom a munkát ő pedig kifizeti. Ebben az esetben is ugyanannyit dolgozom a weboldallal, csak a bevételem jó részéről mondok le önként és dalolva, megfosztva a jövedelmem jó részétől nem csak magamat, de a családomat is.
Természetesen senkitől sem várom el, sem én sem más, hogy egy megrendelő naprakész legyen az árak tekintetében. De mégis: ha kér még egy-két helyről árajánlatot, láthatja, hogy máshol is ilyen áron mozognak a hasonló munkák. Lehet, hogy van – sokkal – olcsóbb, de nem biztos, hogy az a megfelelően működő megoldás. Erre szoktam mondani, hogy autót is lehet kapni 10 000 Forintért – de az olyan is, meg 50 millióért – de az olyan is. Én magam is jártam már úgy, hogy kértem árajánlatot pl. fűtésszerelésre, vagy kőművesmunkára, aztán nekem is „sok”-nak tűnt az ajánlat, de ismerősökkel beszélve, különféle információkat beszerezve rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem drága az adott árajánlat: ennek ennyi az ára, működik a kereslet-kínálat törvénye. Ez utóbbi pedig nemcsak akkor érvényes, ha az ember házat épít, hanem akkor is, ha weboldalt.